Sokan sokszor elmondták és/vagy leírták már, mit gondolnak professzionális fotográfiának.

Az egyik leggyakrabban idézett definíció szerint, ha pénzért fotózunk, akkor már profik vagyunk. Ez bizonyos értelemben igaz, ám csak egy egészen kis szeletét fedi az egésznek, vagy stílszerűen: egy erősen vágott darabja a teljes képnek.

A teljesség igénye nélkül hozzátennék két dolgot:

Hosszútáv
Egy profinak hosszútávon kell gondolkodnia és nem csak a fotózásról és annak technikai és művészeti aspektusairól, de az üzleti oldaláról is.
Az én krédóm, hogy most fotózom, és még szeretnék további 10-20 évig a piacon maradni, és fotózni. Ehhez nem csak az kell, hogy a megrendelőim elgedettek legyenek (lásd a következő pontot), hanem az is, hogy az üzletem profitábilis legyen. Ha belemegyek őrült árversenyekbe, és a költségeimet és családom megélhetését nem fedező megbízásokat fogadok el, akkor bizony üzleti öngyilkosságot követek el.
És azok a bizonyos költségek nem feltétlenül alacsonyak ám: az eszközök (pl. fényképezőgépek, stúdió vakuk, hátterek) elhasználódnak, és pótolni kell őket, a speciális munkákhoz szükséges speciális dolgok (pl. több ezer Watt secundomos vaku szettekek, 20 megapixel feletti középformátumú digitális hátfakat) bérleti díját ki kell fizetni.

Konzisztens minőség
Ha hosszútávon gondolkodunk, akkor építünk korábbi megrendelőinkre, ám tőlük csak akkor számíthatunk újabb megrendelésekre, ha korábban elégedettek voltak velünk.
Vállalati megrendelők sokszor részesítenek előnyben vállalati beszállítókat, szolgáltatókat, éppen azért, mert konzisztens minőséget várnak el.
A minőség nem csupán éles, színhelyes és nagy felbontású képeket jelent. De magában foglalja a pontos előzetes egyeztetést, a munka megtervezését, az esetleges helyszín(ek)nek a fotózást megelőző bejárását, pontos megjelenést, precíz munkavégzést, határidőre szállítást és sok minden mást.

 

Joe McNally egy rendkívül sokoldalú fotós: dolgozott más a Life-nak, a Sports Illustrated-ned, a National Geographic-nak és képei szerepelnek néhány Nikon brossúrában is.
Igazi profi a mesterséges világításban és imádja a kis, vakusaruba csúsztatható és távolról is vezérelhető rendszervakukat.

A könyv az első pillanattól kezdve magával ragadott. Scott Kelby írta az előszót, aki fotós, fotós könyvek szerzője (némelyik magyarul is megjelent), oktató, és egyébként elég ismert figura az angol nyelvű fotós világban. De ez csak a kezdet.
Joe valóban jó fotós. Nem művész, "csak" iparos, de az iparáról mindent tud. Fantasztikus képeket csinál, és úgy ír elkészítésük történetéről, technikai megoldásokról, karrierjének állomásairól, mintha egy sör mellett (az ír gyökerek miatt Guinness-re tippelek :-) ) mesélne egy baráti társaságban, tele humorral és érzelmekkel.
Néha úgy éreztem, mintha én is ott lettem volna a "terepen" azokkal a gondokkal és aggodalmakkal, amiket Joe tapasztalt és érzett.
Nem tankönyv, mégis rengeteget lehet tanulni a technikai leírásokból, legyen az akár glamour, portré vagy sport fotózás, akár természetes vagy mesterséges világításnál.

A könyv egyelőre sajnos csak angolul érhető el. Ha egy kiadó úgy döntene, hogy kiadja magyarul, szívesen beszállnék a fordításba. :-)

És végül egy kis promóciós videó (angolul) a könyvhöz:

Az alábbi videóban Chase Jarvis bemutatja, ő hogyan pakolja és utaztatja fotós felszerlését.
Rengeteg cucc, hatalmas táskák. Hiába, ő profi...

Chase Jarvis profi reklámfotós. Sok fotós szeretne olyan lenni nagy korában, mint ő. Chase fontosnak tartja, hogy visszaadjon a fotóstársadalomnak egy kicsit abból, ami neki jutott. Ezért is beszél például konferenciákon.
Alább látható egy videó (angolul), amelyen ő beszél majd' egy óráig. Ha nincs annyi időd, vagy az angol nem annyira fekszik, akkor fusd át, amit alá írtam.

Hard work: kemény vagy szorgalmas munka. Nem lehet részmunkaidőben igazán jól csinálni. Több, mint egy teljes munkaidős állás. Előfordul, hogy hosszabb időt távol kell töltened az otthonodtól, családodtól. Részben ezért van szükséged a második pontra:
Passion: szenvedélyesen szeretni azt, amit csinálsz. Szenvedély a fotókért, amiket csinálsz. Egyszerű: nem érhetsz el túl sokat, ha nem igazán szereted a dolgot. És kell, hogy maradjon időd arra, hogy azt fényképezd, amit igazán szeretsz. Ez Chase esetében a fekete-fehér tájkép.
Personal style: a Te egyéni stílusod. Kell, hogy legyen valami, ami megkülönbezteti a Te munkádat a tömegétől. A saját stílusod lesz a Te branded, márkád. (Eszembe jut, amit Szipál Mártontól hallottam: egyszer egy színésznőt fotózott Amerikában, aki a képeket elküldte egy szereplőválogatásra. Amikor sorra került a meghallgatáson a casting szakemberek ránéztek a képekre és felkiáltottak "Szipál Hollywood", és utána 20 percig csak Szipál Mártonról beszéltek. Na, ez a personal style.)
People: emberek. Nem csupán a modellek fontosak, akiket fotózol, de a fotós kollégák is. Része kell, hogy legyél egy közösségnek. (Chase ezt nagyon jól csinálja például a videóival a blogján, vagy a már rendszeres hétvégi találkozókkal.) Ha megosztod a "titkaidat" a többiekkel, azzal hozzájárulsz ahhoz, hogy az egész fotós társadalom jobb legyen.
Business: az üzleti oldal és az üzleti készségek fontosak, hogy megrendeléseket kapj és fizzessenek is azért, amit csinálsz. Ezt bizony legtöbbünknek meg kell tanulnunk. Pár könyvet el kell olvasni a témában.
Unconventional: szokatlan, a szabályoktól eltérő. Csinálj úgy képeket, ahogy korábban senki. Legyél kreatív. Vidd olyan helyre a gépedet, ahonnan még senki nem fényképezett.
Give Back: adj vissza annak a közösségnek, amiben élsz és dolgozol. Ezt megteheted úgy, hogy oktatsz, beszédeket tartasz konferenciákon, vagy akár blogot írsz.

És egy ütős pont a vége felé:

Pros’ thinking: Get Smart
Amateurs’ thinking: Get Paid

profi gondolkodás: Légy okos
amatőr gondolkodás: kapj érte pénzt